Tagjaink felelős viselkedése a fogyasztók irányába is megnyilvánul és ez a törekvésünk természetesen nem a névváltással kezdődött!
Tisztában vagyunk azzal, hogy az élelmiszergyártóknak is fontos szerepe van az egészséges életmód kialakításában és fenntartásában. (Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak az számít, hogy mit eszünk, hanem az is hogy milyen étrendbe és életmódba illesztjük bele fogyasztóként a megvásárolt élelmiszereket.)
2014 nyarán meghirdettünk a gyártók körében egy népegészségügyi célú kezdeményezést, amelynek lényege az volt, hogy azok a hazai vállalkozások, amelyek felelős termékfejlesztési politikájuk révén igazodnak a népegészségügyi kívánalmakhoz, önkéntes vállalásokkal járuljanak hozzá a hazai lakosság egészségügyi állapotának javulásához. Persze a cégek folyamatosan fejlesztik a termékeiket ebben az irányban is, ugyanakkor szükségét éreztük annak, hogy nyilvános vállalások formájában összegyűjtsük és bemutassuk a „csendben” végrehajtott törekvéseket.
A kezdeményezésünk fontos eleme volt és maradt, hogy felhívjuk a figyelmet arra a tényre, miszerint a modern társadalmak egészségügyi problémáinak megoldása (így a nem fertőző betegségek előfordulási gyakoriságának csökkentése és az elhízottak arányának mérséklése) csak társadalmi összefogással lehetséges.
A cégek által tett önkétes vállalások témái egyrészt magukba foglalnak konkrét termékfejlesztéseket, úgymint sótartalom, energiatartalom, telített- és transzzsírsav-tartalom csökkentése, másrészt tartalmaznak olyan vállalásokat is, amelyek a fogyasztók jobb tájékoztatását szolgálják, illetve a gyerekeknek szóló reklámozás önkorlátozását biztosítják, vagy épp aktív életmódra ösztönöznek. Ezeken felül pedig a cégeknek lehetőségük van – a célokhoz kapcsolódó – egyedi vállalások megalkotására is. Az egyes élelmiszercsoportokkal külön foglalkozó tagszövetségeink pedig a kezdeményezés népszerűsítését tűzték ki célul.
A vállalások listáját a hazai népegészségügyi kihívásokkal összhangban bővítjük, így például 2016-ban két új elem került fel a listára, az egyik a termékek hozzáadott-cukortartalmának csökkentése, a másik pedig a táplálékérzékenységgel élő fogyasztók számára új termékek fejlesztése.
A kezdeményezés első öt éve sikerrel zárult, jelenleg végezzük a hazai élelmiszerpiac negyedét képviselő 30 vállalkozás több, mint 100 vállalásának ötéves értékelését.
Célunk, hogy folyamatosan bővítsük a csatlakozók körét és kezdeményezésünk ösztönzőleg hasson minden olyan érintett szereplőre, akinek a tevékenysége segíthet a népegészségügyi problémák megoldásában.
A Vállalások további részletei a kezdeményezés saját honlapján, a www.egyuttafogyasztokert.hu honlapon találhatók.