Hogyan szűrődik át a bevásárlókosaramba és a konyhámba, amit 13 év alatt tanultam a cukorról? Ti kértétek, én megírtam.
Egy korábbi bejegyzésem kapcsán kérte az egyik kedves olvasónk, hogy írjam meg a cukorral kapcsolatban leszűrt következtetéseimet, amelyek alapján én a mindennapi életemben kezelem ezt a kérdéskört. (Elöljáróban annyit, hogy – pestiesen szólva – ha annyi ezresem lenne, ahányszor a „c betűs szót” kimondtam és leírtam az elmúlt években, akkor most valószínűleg a vitorláshajómról írnám ezt a bejegyzést.)
Azt is előre kell bocsájtanom, hogy átlagos, 46 éves nő vagyok, az egészségem és testsúlyom rendben van, és igyekszem ezt az állapotot megőrizni. Ezért viszonylag kiegyensúlyozottan táplálkozom, sokat mozgok és vagyok a szabad levegőn, igyekszem eleget aludni és (nem) keveset idegeskedni.
A munkám kapcsán sokat beszélgetünk az élelmiszergyártó cégeknél dolgozó kollégáimmal a cukorról és mindazokról a társadalmi jelenségekről, amelyek manapság ezt a táplálékunkat övezik. Ezért elég alaposan megismertem a kérdés minden ágát-bogát, a tapasztalatok pedig nyilván átszűrődnek a bevásárlókosaramba és a konyhámba is. Tehát:
Én a magam részéről eszem cukrot és cukortartalmú termékeket. Viszont arra megpróbálok figyelni, hogy a napi bevitelemet jobbára a normális szinten tartsam.
Ennek érdekében a címkéket a boltban tényleg mindig megnézem és jobbára már ott könyörtelenül visszateszem a polcra azokat a termékeket, amelyek elfogyasztása önmagukban a napi javasolt maximális elfogyasztott cukormennyiség (ami 50 grammot, azaz kábé 12 teáskanálnyit jelent) negyedét, vagy annál többet tenne ki. (Más lapra tartozik, de ebben az életkorban a nők jelentős részének sajnos azzal is meg kell küzdenie, hogy már az édesség gondolatától is felszalad pár kiló.)
Persze én is szoktam nassolni. Néha egy hosszabb nap után, amikor hazafelé még be kell vásárolnom, a pénztárnál ácsorogva nehéz ellenállni egy-egy kis falatnyi desszert felől érkező szirénhangoknak. És hát – nyilván kizárólag a már nagyra nőtt gyerekeim kedvéért – néha muszáj venni egy kis mogyorókrémet is a palacsintába, netán egy doboz fagyit a vasárnapi ebéd utáni ejtőzéshez a lugasban.
Tudom és igyekszem nem megfeledkezni róla, hogy a „természetes” és „hozzáadott” cukortartalom között az égadta világon semmilyen különbség nincs a bevitt cukormennyiség vagy a szervezetre gyakorolt hatása szempontjából.
Persze egy friss gyümölcsben a cukor mellett ott vannak a vitaminok, a rostok is, és a mézben is vannak fontos tápanyagok.
Cukoralkoholokat (eritrit, xilit) és egyéb édesítőszereket nem használok, még akkor sem, ha tudom, hogy nincsen ezekkel sem probléma, a megfelelő mérték betartása mellett. Úgy vagyok vele, ha már édes, akkor legyen cukor vagy méz. Azt tapasztaltam, hogy mivel alapvetően édesszájú vagyok, magát az édesíz-bevitelt kell kordában tartanom a cukormennyiség kontrollálásával, nekem így picit könnyebb.
Ha süteményt készítek, nagy gyakorlattal csökkentem a receptekben a cukortartalmat, de a családom szerint ebben a kérdésben túlkapásokra is hajlamos vagyok.
Ma már felnőttnek számító gyerekeim szerencsére nem lettek kifejezetten édesszájúak, de nem mondhatom, hogy ez az én vasszigoromnak volt köszönhető. Néha azt kívánom, bárcsak több zöldséget ennének még akár azon az áron is, hogy az édességet is jobban szeretnék. Mindketten nagyon határozott íz ízléssel születtek és azt kell mondanom, hogy ebben alapvető változás nem következett be felnőtt korukra sem. Ebből én azt a következtetést vontam le, hogy ahány ember, annyiféle igény van ebben is. Tehát a megoldás az, hogy mindenkinek tudatosan ismernie kell a saját szokásait, szükségleteit és korlátait.
Élelmiszeriparosként pedig azt mondom, hogy segíteni kell a cégeket a tudatos választással, mert a kereslet-kínálat piaci törvénye alapján minél több fogyasztónak lesz fontos például az alacsonyabb cukortartalom, vagy a kevésbé intenzív édes íz, annál több ilyen termék lesz.
Az élelmiszerek cukortartalmáról, az ezzel kapcsolatos vitákról, vádakról, lehetőségekről, fogyasztói ízlésről a következő bejegyzésben írok!
Ti mit gondoltok a cukorról?
Szöllősi Réka