… avagy mit eszik az élelmiszeriparos?

Néha a divattervezők unalmas ruhákban járnak, az operatőr gyerekeiről nincsenek filmfelvételek, az orvos nem diagnosztizál a saját családjában. Ha azonban az ember lánya hétköznapjait az élelmiszeripar közelében tölti – és egyben családanya is, – könnyen arra a sorsra jut, amire én: folyamatosan csiszolgatja a fejében az MSZTÉ (minden szempontból tökéletes étrend) prototípusát. Bevásárláskor, főzéskor és evés közben egyaránt.

Bevallom, ez egyáltalán nem könnyű, pláne, ha maximalistának született az ember. A boltban sokszor fő a fejem, mert bármire nézek, mindjárt bevillannak a munkahelyemen tanultak és naponta eszembe jut a közhelyes igazság: mindennek van előnye és hátránya.

Kezdjük az egészségességgel.

Az egészséges étrend számomra ma már amellett, hogy biztosítja a megfelelő tápanyagok megfelelő mennyiségű bevitelét (ez a téma önmagában megér több misét), a lehető legkevesebb kockázatos szennyezőanyagot és mikroorganizmust tartalmazza.

Igen, erről keveset beszélünk, de az egyik legfontosabb érdeme az élelmiszeriparnak, (pontosabban az ott dolgozók szakmai tudásnak, amit sok év alatt, egyetemen tanulnak meg) hogy a „láthatatlan”, de az egészségünkre mégis veszélyes dolgokat a jogszabályok szigorú betartásával és önellenőrzéssel igyekszik kiszűrni.

Ide tartoznak például a különféle gombatoxinok (sajnos a teljeskiőrlésű gabonafélékben nem kizárt az előfordulásuk, pláne ott, ahol a szakszerű növényvédelem és termény tárolás nem biztosított), a nehézfémek, de az olajok hevítése, vagyis a sütés során keletkező káros anyagok (például az akrilamid), illetve a növényvédelmi és állatgyógyászati szermaradványok is.

A jó hír az, hogy hála a szakmai tudásnak és ellenőrzéseknek, pont ezek előfordulásának kockázata kisebb ipari körülmények között készült élelmiszerekben, mint a kellő szakértelemmel, laboratóriumi háttérrel nem rendelkezők által, sokszor kvázi házilagos körülmények között készült társaikban

Azt is tudom, mert megtanultam a szakemberektől, hogy az adalékanyagokat sem szabad egy kalap alá venni és egyöntetűen elkerülni. Sokuk épp azért szükséges, mert meggátolja az élő összetevőkkel együtt óhatatlanul bekerülő káros mikroorganizmusok elszaporodását.

Minél többet tanulok, annál inkább észnél vagyok az otthoni főzésnél is: mániákusan mosom a zöldségeket és gyümölcsöket, de csak a fogyasztás előtt, a húsokat viszont egyáltalán nem mosom meg. Ellenben kínosan ügyelek a konyhai higiéniára (belőlem élnek a vágódeszka gyártók).

Az olajok bármiféle hevítésekor sosem felejtem el, hogy a zsiradék fajtájára, a hevítési hőmérsékletre és az ételek túlsütésének elkerülésére nagyon, de nagyon figyelnem kell. Különben káros égéstermékekkel teli ételeket teszek a családom asztalára. (És ha már olajok: itt is igaz az a globális kommunikáció korában szerintem megszívlelendő alapvetés, hogy ha például a pálmaolajjal kapcsolatban valóban érteni szeretnénk a helyzetet, akkor nem elég a hangzatos szalagcímek alatt futtatott szenzációhajhász cikkeket elolvasni. Muszáj sokkal alaposabban megismerni a mai globális mezőgazdasági termelés szerkezetét és az általa felvetett, nagyon is lényeges kérdéseket. De erről beszéljünk majd egy következő bejegyzésben!)

Tisztában vagyok vele, hogy a kerti grillezés nem épp a legegészségesebb ételkészítési mód, ezért sem sütögetünk minden nap a kertben. Ha már füst: megtanultam, hogy bizony (a sima füsttől gyakorlatilag csak az ellenőrzöttségében és adagolhatóságában különböző) füstaroma kvázi egészségesebb a hagyományos füstölésnél. Főleg, ha ez utóbbi végzője nincs tisztában azzal, hogy a dioxin tartalmat nem szabad félvállról venni.

Szintén foglalkozási ártalom, hogy hús- és tejtermékeket sosem veszek piacon vagy pult alól. Ennyi év alatt és ennyi szakemberrel körülvéve megtanultam, hogy az élelmiszer, különösen az állati eredetű termék bizalmi árucikk, az élelmiszerbiztonság pedig nem játék.

Ezek után joggal mondod azt kedves olvasó, hogy kinek van ereje és ideje ennyi mindenre odafigyelni? Honnan tudja az ember, hogy most akkor szabad-e ezt vagy azt megvenni és megenni?

Talán segít, ha elárulom, a biztonságos étrend kialakításához a legfontosabb vezérlő elveimet egy, évtizedek óta az élelmiszerek ellenőrzésével foglalkozó analitikus barátomtól tanultam. Ő mondta nekem, hogy az emberek általában nem attól tartanak a leginkább, ami a legnagyobb potenciális veszélyt rejti magában: nem érdemes feleslegesen szorongani, a kockázatokat pedig nem lehet kiiktatni, de porlasztani igen. Vagyis a megoldás az, hogy együnk minél többfélét, de semmiből sem túl sokat.

Számodra is a biztonság az első dolog, ami eszedbe jut, ha az egészséges étrendre gondolsz?

Írd meg kommentben, hogy a cikkben felvetett kérdések közül mi érdekel bővebben és az egyik következő bejegyzést ennek szentelem!

Szöllősi Réka