Összefoglaló:
- A minimálbér és a garantált bérminimum Magyarországon az elmúlt években rendszeresen, jelentős mértékben emelkedett.
- A béremelések üteme nincs összhangban sem a magyar gazdaság teljesítményével, de főként az élelmiszergyártók hatékonyságával.
- Az élelmiszergyártás munkaintenzív, alacsony jövedelmezőségű ágazat, ahol a bérek és járulékaik aránya a teljes költségszerkezetben meghatározóak.
- A minimálbér és a garantált bérminimum emelése nemcsak az alsó bérsávokat érinti, hanem tovább gyűrűzik a magasabb béren foglalkoztatottak felé is, általános bérszínvonal-emelkedést és bérigény-növekedést generálva.
- A kötelező béremelések hatását a vállalatok nem képesek hatékonyságnöveléssel, technológiai, energiahatékonysági fejlesztésekkel ellensúlyozni.
- A kényszerű béremelések tovább rontják a magyar élelmiszeripar amúgy is gyenge versenyképességét.
- Az élelmiszergyártók gazdasági lehetőségeikhez mérten igyekeznek a béreket és juttatásokat folyamatosan fejleszteni.
Javaslatok:
- A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének ütemét a gazdasági teljesítményhez, termelékenységi mutatókhoz kell igazítani. Politikafüggetlen, közgazdasági alapú, szempontrendszert kell bevezetni.
- Az élelmiszergyártók számára speciális bérpolitikai megoldások kidolgozása szükséges, amelyek figyelembe veszik az ágazat sajátosságait, különösen az alacsonyabb hatékonyságot és jövedelmezőséget.
Bővebben:
Az élelmiszergyártás Magyarországon hagyományosan alacsony árréssel működő, munkaintenzív ágazat. A termelési folyamat számos pontján az élőmunka-igényes tevékenységek dominálnak, miközben az értékesítési árak meghatározása erősen korlátozott a kiskereskedelmi árnyomás, az importverseny és a fogyasztói árérzékenység miatt. Ebben a környezetben bérek központi emelése rontja a gyártók alacsony jövedelmezőségét.
A minimálbér és a garantált bérminimum éves, adminisztratív döntéseken alapuló emelése nincs összhangban az ország gazdasági növekedési ütemével, a termelékenység javulásával vagy a vállalati hatékonyság növekedésével. Az élelmiszergyártók többsége nem képes ilyen rövid idő alatt technológiai fejlesztésekkel, energiahatékonysági beruházással, automatizálással vagy szervezési racionalizálással kompenzálni a megnövekedett bérköltségeket.
További jelentős probléma az úgynevezett bértorlódás jelensége. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése szükségszerűen felfelé tolja a teljes bérszerkezetet: a magasabb képzettségű, több tapasztalattal rendelkező munkavállalók jogos bérigényei is növekednek. Ez az indirekt hatás sok esetben nagyobb költségnövekedést eredményez, mint maga az alsó bérsávok kötelező emelése.
A kényszerű béremelések hatását az élelmiszergyártók csak korlátozott mértékben képesek áthárítani az értékesítési árakba. Belföldön a kiskereskedelmi láncok alkupozíciója, exportpiacokon pedig az alacsonyabb költségszinttel működő külföldi versenytársak korlátozzák az áremelési lehetőségeket. Ennek következményeként a béremelések jelentős része közvetlenül a vállalati eredményt terheli.
Kompenzáció és ágazati sajátosságokat figyelembe vevő megoldások hiányában a rendszer nemcsak vállalati szinten veszélyezteti a fenntartható működést, hanem hosszabb távon az élelmiszerellátás biztonságát és az ágazat fejlesztési lehetőségeit is korlátozza.
A környező országok többségében nincs, vagy megszüntették a garantált bérminimum‑rendszert, ezzel fékezve a bértorlódást. Lengyelországban és Csehországban a minimálbér nem ágazati feszítőerő, Romániában pedig kifejezetten kivették az élelmiszeripart a magasabb kötelező minimum alól.
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének ütemét a gazdasági teljesítményhez, termelékenységi mutatókhoz kell igazítani, politikafüggetlen, közgazdasági alapú szempontrendszert kell bevezetni. Az élelmiszergyártók számára speciális bérpolitikai megoldások kidolgozása szükséges, amelyek figyelembe veszik az ágazat sajátosságait, különös tekintettel az élelmiszeripar többi nemzetgazdasági ágazathoz képest tapasztalt alacsonyabb jövedelmezőségéhez, illetve megtérülési mutatóihoz mérten.