A FÉSZ szakmai szervezet, ezért a feladata elsősorban abból áll, hogy a „kettős mérce” ügy körül kibontakozott politikai vitában az élelmiszeripar működésének sajátosságait és az eljárás módjának és hiányosságának veszélyeit megismertesse a döntéshozókkal és a nagyközönséggel.
Így az uniós jogszabályi rendezést sürgető korábbi álláspontunknak megfelelően üdvözöljük a kérdésben született uniós jogszabályt és a hozzá kapcsolódó harmonizált ellenőrzési útmutató megjelenését, amely nem csak a fogyasztók, de a gyártók számára is az eddigieknél nagyobb jogbiztonságot nyújt az elfogulatlan, transzparens vizsgálathoz való jog biztosításával.
A jogalkotó a gyártói kötelezettségek és a jogsértő magatartások szankciói mellett felsorolja a termékek közötti eltérésre legitim okot adó, tehát elismerten létező külső körülményeket is és előírja, hogy a nemzeti hatósági vizsgálatok során a gyártó álláspontját is meg kell hallgatni.
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége minden tagja a jogszabályok teljeskörű betartásával állítja elő termékeit, így a fogyasztóvédelmi kérdésekben is a legszigorúbb normák betartására törekszik a jövőben is.